EYOF 2007

 

Szerbia - Magyarország 13-12 (6-2, 3-3, 2-3, 2-4)

 

Szerb arany, magyar virtus

 

Várható volt, hogy a szerb válogatottat nem lesz könnyű legyőzni Belgrádban, de hogy ennyire nehéz akadályok tornyosulnak majd az aranyérem megszerzése előtt, arra senki sem mert gondolni. A döntő estéjén a szervezők és a bírók a magyar fiúkra azt szerepet osztották, hogy segédei legyenek egy hazai győzelmi ünnepélynek. Azért ezt a tervet majdnem elrontottuk.

 

Magyarország: Katonka, Jansik, Rácz, Fülöp, Rusz, Bátori, Osváth, Szentesi, Vereczkey, Korényi, Lázár, Angyal, Meixner

Szerbia: Manics, Saponjics, Vukmanovics, Markovics, Rasovics, Komadinics, Stefanovics, Matovics, Radovics, Marics, Milicsics, Cvetkovics, Petics.

 

Játékvezetők: Kosir (SLO) és Charletoux (FRA)

 

A bíróküldés eleve elég furcsa volt, hiszen egy semlegesnek tűnő francia mellett egy volt jugoszláv tagállamból származó (szlovén) sípmester megjelenését a döntőben a helyszínen lévő vízilabda szakemberek és a sportot figyelemmel kísérő közönség is furcsállotta. Az már csak hab volt a tortán, hogy a gólbírók is szerbek voltak. A játékvezetők és a gólbírók ellen nem lehetett, illetve lett volna érdemes szólni, mert a bíróküldésért felelős delegátus is szerb volt. Az eredetileg e funkciót ellátó bolgár hivatalos küldött ugyanis kórházba került az elődöntők előtti napon.

 

A szervezők is kitettek magukért. A Banjica uszodát, a VK Partizán otthonát színültig megtöltő legalább kétezer javarészt szerbekből álló közönséget dobhártya repesztő hangerővel bömböltetett hazafias dalokkal igyekeztek transzba ejteni. Aztán jöttek a himnuszok, amelyekből a magyarok csak az előjátékot és pár taktust kaptak, a szerbekét azonban szinte végig lejátszották. A csapatok felvonultak a fogadkozáshoz, összekapaszkodtak, de a hazafias zene ismét rázendített, s csak nem akart megszűnni. Így a mérkőzés előtti szokásos csatakiáltást legfeljebb a srácok hallották, minden mást elnyomott a csinnadratta.

 

S hogy a balsejtelmek a játékban rémes valósággá váljanak, arra nem kellett sokáig várni, a szlovén bíró futószalagon szállította kiállításokat a házigazdáknak, a mi támadásainknál pedig rendre kontrát fújt. Tevékenysége nyomán az első negyedben 6-2-re húztak el a szerbek. Egy tapasztaltabb csapat talán könnyebben átvészelte volna ezt az időszakot, de 16 éves korban még nehéz megérteni, hogy "miközben engem csépelnek, mint a répát, miért engem állítanak ki".

 

A filozófiai feladványt a csapat a második negyedre megfejtette, amikor a nagy bírói nyomás és a közönség pressziója (a mi támadásunknál fújjolás, huhogás, fütyülés, obszcén mutogatás, a hazai akcióknál Srbija, Srbija rigmus) döntetlenre hozták a negyedet (3-3). Ettől fogva már a magyar csapat vette át a játék irányítását, s a bírók is mintha megelégedtek volna a szerbek előnyével, már nekünk kedvező ítéleteket is hoztak. Arra azért vigyáztak, hogy amikor megindultunk volna felfelé, nem engedték az eredmény szorosabbra húzását a magyar csapatnak. Ebbe azt is bele kell érteni, hogy nem adtak meg egy ötméteresből esett szabályos találatot, mondván, hogy a labda nem jutott át a gólvonalon. (Még a szerb gólbíró is emelte a kezét, de látván szlovén játékvezető mozdulatát, vissza is ejtette maga mellé). Mellesleg az egész uszoda (beleértve a szerb közönséget) reakciója gólt jelzett, de a játékvezető másképpen gondolta (amit a közönség hazai része diadalordítással nyugtázott).

 

A harmadik negyedben, amelyet a magyar fiúk már 3-2-re megnyertek, a szerbek, támadásait már kitűnő hatásfokkal sikerült semlegesíteni. A védelem felerősödése megmutatkozott abban is, hogy a korábban magabiztosan lövöldöző szerbek löketei egyre szélesebbek lettek, azaz igyekeztek extra jókat lőni a találat érdekében, ami csak ritkán sikerült, így a magyar taktika, hogy hibára késztessük őket ekkor már igen jól működött.

 

Az utolsó negyedet úgy kezdték a csapatok, hogy 11-8 állt az eredményjelző táblán, ami a két csapat játékerejét nézve nem tűnt behozhatatlan különbségnek. Ekkor a bírók már arra is gondoltak, hogy kozmetikázzák a kiállítási arányt. Így a hátrányt kis híján sikerült is ledolgozni, hiszen egy perccel a vége előtt már csak egy gól volt a lemaradás, s mi támadhattunk, de egy hullámon megpattanó passz a szerb kezekbe csúsztatta át labdát. A játékszert ugyan még egyszer sikerült visszaszereznünk, de egy távoli 10 méteres kísérlet elhalt a hazai kapus kezében, ami pecsétet tett a szerb aranyéremre.

 

A mérkőzés során megítélt 31 kiállítás (17 ellenünk, 14 a szerbek ellen, a félidőben 10:5) nyilvánvalóvá tette, hogy a játékvezetés rátelepedett a mérkőzésre, s a játék hullámzása akképpen alakult, ahogy az ítéletek landoltak. Ez a bírói szemlélet aligha szolgálja a sport érdekeit. Az EYOF szellemétől pedig - amelynek elsősorban az a hívatása, hogy elterjessze az olimpizmus eszményét a tinédzserek körében - fényévekre van.

 

A magyar csapat, bár nem állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, a semleges vízilabda szakemberek számára világossá tette, hogy a torna legerősebb együttese volt. Így a fiúk emelt fővel térhettek haza Belgrádból. A legmagasabb elismerések közül azonban kettőt is sikerült begyűjteni, hiszen Bátori Bence lett a torna gólkirálya, és őt választották a legértékesebb játékosnak is.

 

Pár órával később a csapat láthatólag már megnyugodva vett részt az EYOF rendezvényeinek záró ceremóniáján a Belgrád Arénában, ahol többek között Jacques Rogge, a fesztivál életre hívója, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke mondott beszédet. A fiúk ünnepség után elkapott szavaiból kiderült, hogy nem félemlítette meg őket a szerb közönség, inkább felpaprikázódtak a viselkedésén az első negyed után, s megmutatták, hogy mit tudnak. S így, a vereség miatti első elkeseredés elmúltával jó szívvel gondolnak majd Belgrádra.

 

A magyar vízilabda sportnak jó hír, hogy az itt szereplő 1991-es korosztályban a merítési lehetőség korántsem ért véget a most játéklehetőséget kapó 13 fiúval. A bővebb válogatott keretben nem egy hasonló képességű játékos pólózik még, aki szükség esetén bármikor bevethető. Mivel ez a korosztály Szerbiában, Montenegróban, Horvátországban és Olaszországban is igen erős, egy darabig még a korosztályos versenyeken, s egyszer talán a felnőtt tornákon vívnak majd nagy csatát ezek a srácok. Remélhetőleg egyre többször a reális körülmények is adottak lesznek.

 

Szabó Zoltán az U16-os válogatott kapitánya a mérkőzés után a következőt nyilatkozta: "A csapat fejlődését a nemzetközi tornák igen jelentősen segítik, ezért jó volna minél, több ilyen rendezvényen részt venni. Az itt szerzett tapasztalatok ugyanis hozzá segítik a játékosokat, hogy képesek legyenek a kritikus pillanatokban helyesen dönteni, s még nagyobb hőfokon égni, ami feltétlenül szükséges, hogy az erős ellenfelek és a kedvezőtlen körülmények fölé tudjanak kerekedni. Az EYOF-torna döntőjének második félidejében mutatott játék, a vált válnak vetve folytatott küzdelem már elégedettségre, büszkeségre adott okot. Ha a csapaton belül növekszik azoknak az aránya, akik ezt a teljesítményt egy mérkőzés során el tudják érni, és mindvégig fenn tudják tartani, akkor formálódhat meg egy igazán győztes együttes. Büszke vagyok a csapatomra, és remélem, a fiúk minél hamarabb úgy fogják fel: megnyerték az ezüstöt és nem elveszítették az aranyat! Örülök annak is, hogy Bátori Bence lett a torna legjobb játékosa és gólkirálya."


 

 

Meixner Zoltán

Belgrád